Szíve mélyén minden ember ezekkel a kérdésekkel vívódik:
„Ki vagyok én?”
„Miért élek?”
„Mi a célom?”
„Hol van Isten, ha létezik?”
Már annyian megpróbáltak rá válaszolni: matematikusok, fizikusok, filozófusok, vallások vezetői, ősi-tiltott hit követői, egyszerű emberek…
Hallom, ahogy felteszed a kérdést:
„Miért pont te jönnél rá? Ki vagy te, hogy ezt elmondhasd, leírhasd?”
Egyszerű ember vagyok, mint mindenki más. Nem tudok varázsolni, illúziókat táplálni, doktor sem vagyok a tudományokban és vezetőnek sem születtem. Én Dorottya vagyok, egy ember, aki megfejti az élet értelmét.
„Hogyan, hisz nem vagy tudós és laborod sincs!?”
Van valamim, amiből adhatok, adni szeretnék. Több milliárd van belőle, minden embernek jut ebből egy a földkerekségen.
„Lehet, hogy van már belőle nekem is!?”
Az meglehet, de akkor te miért nem adtál nekem belőle!? Látod, mégiscsak szükséged lenne erre az ajándékra. Látom, kíváncsi vagy! Mit remélsz? Vajon mit adok neked?
„Hallhatatlanságot!”
Hisz mindig is az voltál!
„Hatalmat!”
Hisz te vagy a középpontja az életednek, körülötted forog a világ!
„Sok pénzt!”
Annyi van, amennyit elhiszel!
Dühös lettél!
Mindennek eljön a maga ideje.
Az élet öreg bölcse is hosszú utakat járt be, míg a tudás feltornyosult benne. Ülj le vele, beszélj hozzá és hallgasd, de halld is a szavait! Majd engedd el azokat a gondolatait, amikre nincs szükséged. De ne azokat, amik úgy hiszed nehezek, sok energiát kell belefektetned!
Érzem, zakatol benned egy kérdés!
Mond, miért félsz kérni?
Miért lopnád el kincsem, vagy szereznéd meg inkább erővel?!
Megijedtél tőlem?
„Gondolatolvasó vagy!”
Nem, nem látok a fejedbe!
A kérdés az, hogy vajon jó gazdája leszel-e a kincsednek!?
„Ez nekem jár, ha mindenkinek van belőle egy!”
Én odaadom szívvel lélekkel, de ha nem mersz adni, se kérni, ha türelmetlen vagy és telhetetlen, ha nem hallod a segítséget, csak testi ösztöneid hajtanak és nem vagy jó gazda, akkor elveszted ajándékodat!
„Várok még, hogy ne pazaroljam el azt az időt, amit beléd fektettem!”
Hát jó, várj még és szólj, ha belül lecsendesedtél!
…
„Érzem, hogy nyugodt, szabad valóm néz rád!”
Az élet hangos zajai elcsitultak, a harag, az ítélkezés mindenki felett, az ego akaratos jelleme elnémult egy időre.
Tudod már mi az, amit adni szeretnék?
„Már megkaptam!”
Hát persze, hisz kérted tőlem! Már a beszélgetésünk elején odaadtam kincsed, a kulcsot, a csend hatalmához!
Őrizd meg!
„Tartasz belőle másolatot, ha elveszíteném?”
Ha szükséged lesz rám, megtalálsz.
Még egy gondolatot fogadj el tőlem:
„Hallgass mindig a szívedre-lelkedre, ő őrzi kulcsod, ő mutat utat a csendléten keresztül!”
Egyszerű ember vagyok. Egyszerű érzésekkel, bűnökkel, csalódásokkal, örömökkel.
Dorottya vagyok, hatalmas adni akarással! Ő is megkapta, ti is megkaphatjátok a kincset érő kulcsot.
„Azt mondjátok, sokat képzelek magamról, mit akarok én itt!”
„Elnyel engem is az élet vadon sűrűje, ha felnövök!”
Mire növök fel!?
Az élet elrághatja a sejtjeimet, de a lelkem felett nincs hatalma!
Írok, hogy emlékeztessem magamat, téged, titeket arra, hogy őrzök valamit, egy ajándékot, egy kincset, amire mindenkire vár!
Mindenkinek van belőle, még nekem is!
Örülök, hogy megleltetek engem!
Boldog a csendlétem, ha magamra ismerek, ily csendes órákban.
Ez vagyok én.
Sok-sok mondanivalóval.
Sok-sok kincsekkel.
2003.09.15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése